Mélyül az LMP válsága: a teljes Vas vármegyei elnökség elhagyta a pártot
Az elmúlt hónapokban sorra hagyták el a pártot legismertebb politikusai.
Egy buldózer kanalában vitte a parlament elé több mint 250 költségvetési módosító javaslatát az LMP, melyre az utolsó métereken Scheiring Gábor és Vágó Gábor is felkapaszkodott. Vágó a buldózert azzal magyarázta, hogy úgy érzik, hogy a fideszes kétharmad közönyös falát csak egy buldózerrel lehet lerombolni.
Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője a Kossuth téren újságíróknak úgy fogalmazott, úgy érzik, hogy „a fideszes kétharmad közönyös falát csak egy buldózerrel lehet lerombolni”. A két képviselő hozzátette: elképzeléseiket egy „buldózer erejével” képviselik majd a költségvetési vitában.
Scheiring Gábor az LMP költségvetési módosító javaslatairól szólva elmondta: vissza akarják adni azt a pénzt, amit a Fidesz elvett az egykulcsos adóval. Hozzátette. javaslataikkal forrásokat juttatnának a kórházaknak és iskoláknak, miközben megemelnék a tanárok, illetve az egészségügyi dolgozók fizetését is. Emellett létrehoznának egy közösségi, gazdaságfejlesztő és zöldberuházási alapot és négy százalékkal csökkentenék a járulékokat. Szerinte ezzel a lépéssel már jövőre százezer válságálló munkahelyet tudnának létrehozni. A bajba jutott hitelesek érdekében nemzeti ingatlanalapot állítanának fel, bevezetnék a védett számlák és a kamatplafon intézményét.